Anyám azt mondta, túl jól értek a szavakhoz és túl sokat beszélek. Egyszer maradjak már csendben. Nyugodjak le a fenébe.

A csend mindig nehezemre esett. A csend magányos és árnyékos helynek tűnt, ahová nem jut el a nap fénye rendesen, ahol kételyeim támadnak és a homályban kétségbeesetten keresem a szavakat. Persze huszonegy évesen nem tudtam még semmit a világról. Nem tudtam, hogy a csendben nem csak árnyék van és egyedüllét, a csend néha irányt mutat.

Anyuka csendes volt. Mióta Anyuka nincs, lecsendesedtem én is. Egyszerűbb és nyugodtabb lettem, így élem azóta az életem. Nem hajt a vadság. Az élet ajándék, az öregkor kiváltság, és jól tudom, hogy nincs rá garancia.

Ha ő itt lenne, valószínűleg máshogy élném az életet. Talán sokkalta veszélyesebben, kiszámíthatatlan lennék és hangos. Az egyetlen különbség a két élet között, hogy az egyikben ott van Anyuka, aki átölel és megvigasztal a fájdalmas pillanatokban. Azt mondaná: „Nekem könnyebb, édesem, add át nekem.” Biztos mondana valami anyás bölcsességet is: „Hát, ilyen az élet, mit lehet tenni”, amit elhinnék, mert tőle hallanám, aztán nevetnénk egy jót. A másik életben magamat kell megtartanom.

Anyuka annyi mindent tanított, hogy nehezemre esett lépést tartani vele. Tőle lestem el, hogyan kell megfűszerezni az életet szeretettel, hogy akik körülöttem vannak, azt érezzék, ők a világom közepe. Tőle lestem el, hogy a nagy viharokkal nem szembe megyünk, néha úgy küzdünk meg velük, hogy lehúzzuk a rolót és bebújunk a takaró alá, hogy ne ijesszen meg túlságosan a mennydörgés, amit maga után vonz. És egy mini szívószálas gyümölcslét is a kezünkben szorongatunk, ha megszomjaznánk közben. Aztán, ha elmúlt a vihar, kimászhatunk a takaró alól, kiléphetünk az udvarra és elkezdhetjük rendbe tenni: összeszedni a darabkákat, amit széthordott a szél, a letört ágakat, megkeresni a kettétört kaspókat, ellenőrizni a tetőn a cserepek épségét.

Anyuka azt mondaná, ha túl nagy a csend, el lehet veszni benne. Olyankor hazahív. Szinte hallom a halk hangját, a hatalmas csend vaksötétjében vezeti az utam. Azt mondja: „Itt a völgyekben csicseregnek a madarak, itt a réteket ellepi a vadvirág, itt érnek a fákon a gyümölcsök. Itt kigyomláljuk magunkból a mérget, kikapáljuk a gazt, ami megfojtja a növényeket és a szívünket. Amint megtisztítjuk a földet, hogy a virágok lélegezni tudjanak, életteret adunk nekik, hogy terebélyesedjenek, és akkor, mint a virágok, ugyanúgy mi is életre fogunk kelni.”

Anyuka azt mondaná, néha könnyebb választásnak tűnik továbbállni: „Hányszor akartam elmenni otthonról, mikor szörnyen nehéz lett a teher, ha tudnád, édesem.”

Én zokogok, Anyuka azt mondaná: „Most már fejezd be. Engedd ki teljesen, hadd jöjjön ki a méreg, ami fojtogat, aztán lassítsd le a szívdobogásod. Nyugodj le.”

Nincsen tökéletes. Az érzések jönnek és mennek, néha erősebbek, néha gyengébbek. Márpedig az élet egy körforgás. Szeretünk, kiszeretünk, gyógyulunk, emlékezünk és felejtünk. Nem kell mártírokká változnunk. Teret adunk. Hiszen, ha egy virág hervad, nem a virágot próbáljuk megváltoztatni, hanem a környezetét. 

A szerelem is egy választás. Lehetne akár minden nap egy új lehetőség. Anyuka azt mondaná: „Az érzelmek néha félrevezetőek. Könnyű beleesni a csapdájába, újra és újra azt az euforikus érzést hajhászni. A szíved elvezet a legboldogabb állapotokig, de ha az elmúlik, mert minden mulandó, te másnap reggel felkelsz és döntést hozol a másikért. Újra és újra. Így csendesedsz le, édesem. Ha így állsz az élethez, akkor tudod, hogy lecsendesedtél. Én már nem leszek itt veled, hogy ezt elmondjam. Szóval, ha bizonytalan vagy, menj ki a szabadba. Táncolj a nagy fűben, ha még nem kaszálták le a rétet, akkor csordultig van pillangókkal és méhecskékkel. Szívd magadba a virágpor illatát, ahogy viszi a szellő, és ha beborulna az ég, én ott leszek minden egyes lehulló esőcseppben, simogatják majd a bőröd, lehűtenek. Ott leszek minden egyes falevélben, ami a széllel szálldos, nem kell keresned, csak körül kell nézned. Ígérem, édesem, hogy így mindig vissza fogsz találni önmagadhoz. A csend fog vezetni. Mindig lesznek kérdések és kétségek, és a válaszok benned lesznek. Nem egyből fognak jönni, de majd egy nap.”

Köszönöm neked, hogy megtartottál!

A képek a szerző tulajdonában vannak.

Ha kíváncsi vagy legújabb írásaimra, kövess Facebook oldalamon!