Falusi parasztleány. Bárhova megyek, ez a két szó követ. Nem mások által, magam által.
Belépek egy élelmiszerboltba a Corvin-negyednél, elindulok a zöldségek felé, kezembe veszek egy érett paradicsomot, megszimatolom, hazaviszem. Itthon meghámozom, érzem az illatát, de nem úgy, mint az otthoni paradicsomét, ami Anyuka konyhakertjében termett minden nyáron, majd ínycsiklandozó aromája elárasztotta az egész házat, miközben a lecsót főzte. Ha nyitva volt a bejárati ajtó, már ott is érezni lehetett, hogy pompás menü készül. Persze, ez nem csak a jó minőségű paradicsom illata volt, ebből áradt a szeretet, azt jelentette, hogy otthon vagy. Akár az iskolából, akár a munkából, akár a mezőről érkeztünk haza, körbeültük az asztalt, és tömtük magunkba a szeretetet, mármint a lecsót. Mindeközben Anyuka még mindig a tűzhelynél szorgoskodott, és csak mosolygott.
A történetek, amiket itt olvasol, én vagyok.
Ismerj meg, kövess, bárhol is vagy, akár a buszon, akár a parkban, akár a világ másik felén egy bokorban: szia, helyezd kényelembe magad, maradj velem, éljük át együtt a pillanatokat.